letöltés nagyméretű kép (420 KB, JPEG)
A fenti kép a nagyrészt kiszáradt Owens-tóról készült, amely az Owens-folyó völgyében található az Inyo-hegység és a Sierra Nevada között. A sekély talajvíz és források táplálják a kisebb vizes élőhelyeket és a központi sós medencét. A két élénk vöröses színű terület a medence szélein az archeáktól ilyen színű, melyek halofil (só-kedvelő) élőlények. Ahol különböző üledékek települtek és sókéreg csapódott ki, ott szürke és fehér anyag borítja a tómedert. A közeli Olancha és Lone Pine városokat jól kiemeli a zöld vegetáció, amit a víz állandó "hozzáférhetősége" biztosít, ellentétben a száraz sivatagi területekkel.
California és Nevada határán a mai Owens-tó egyszer egy sokkal nagyobb tónak és folyórendszernek volt része a pleisztocén idején (3 millió évtől 12 000 évvel ezelőttig). A Sierra Nevada gleccsereinek olvadékvize megtöltötte a helyi völgyeket, ezzel jeges tavakat létrehozva, melyek a mai száraz vagy sós Owens-, Searles- és China-tavak medrei.
Míg a Searles és a China-tó helyi klímaváltozások miatt száradt ki - melegebbé és szárazabbá vált a klíma - addig az Owens-tó leginkább az Owens-folyó XX. század eleji elvezetése miatt vált szárazzá. Ezzel a folyóval kívánták kielégíteni a 266 kilométerre délre található Los Angeles vízszükségletét. A tó 1926-os teljes kiszáradását követően jelentős mennyiségű poranyagot fújt ki innen a szél. A ma nagyrészt lakatlan Keeler város (a tó keleti oldalán, a képen fent) lakói alkották meg a "Keeler-köd" kifejezést a szél által tovaszállított porra.
A helyi lakosokra gyakorolt egészségkárosító hatások mellett az Owens-tó poranyagát hozták összefüggésbe a látótávolság csökkenésével is a közeli nemzeti parkokban, erdőkben és a környező érintetlen területeken. A közelmúltban Los Angeles városa vállalta, hogy némiképp kezelje a tómederből származó poranyag problémáját.
Forrás: NASA Earth Observatory
Utolsó kommentek