Gaia blog - Érdekességek a Földről

letöltés nagyméretű kép(6 MB, JPEG)
letöltés GeoTIFF fájl (62 MB, TIFF)
letöltés Google Earth fájl (KML)

Forrás: NASA Earth Observatory

letöltés nagyméretű kép (377 KB, JPEG)

Vékony füstlepel fedi a dél-afrikai trópusok területét, ami egyike a Föld leginkább bozóttűz-veszélyes területeinek. Számos tűz hozza létre e füstlepleket minden száraz évszak alkalmával. A tüzek természetes (villámcsapás általi) és mesterséges okból egyaránt kipattanhatnak. Gyakran helyiek gyújtják őket, hogy a korábban erdősült területen földet művelhessenek.

Ez a ferde, északnyugatra tekintő kép 2011 júliusában, a száraz évszak végén készült és jól látható rajta a kiterjedt füst az Afrikai lemez felett, Közép-Zimbabwétől (a kép bal alsó része) egészen Nyugat-Malawiig (a kép jobbfelső része) több mint 1000 kilométer hosszan és a széles parti síkságok a Zambézi alsó folyásánál Mozambikban. Itt a leplet alkotó füst a Zambézi-folyó völgye által vezetve, a belső területek felé húzódóan látható. A nagyobb magasságokban lévő világosszürke füstfelhők élesen elütnek a világosabb, "foltos" felhőborítástól a kép jobb alsó részén.

A füstlepel okozza a földfelszín homályosságát, aminek köszönhetően a Malawi-tó (vagy Nyasza-tó) is alig látható, csakúgy mint a Zambézi-völgyében található Cahora Bassa-tó, ami Afrika ötödik legnagyobb vízgyűjtője. A napfény felszíni visszaverődése kiemeli a 220 kilométer hosszú Kariba-tavat a kép baloldalán, ami a térfogat szempontjából a Föld legnagyobb mesterséges vízgyűjtője. Az Inyanga-hegység meredek, árnyékos délutáni arcát mutatja a képen a Mozambik-Zimbabwe határ mentén, kiemelkedve a füstlepel alól. A kép baloldalán a Nemzetközi Űrállomáshoz dokkolt orosz űrhajó napelemei látszanak.

A felvétel egy Nikon D3S kamerával, 2011. július 23-án készült, 28mm-es objektívet használva.

Forrás: NASA Earth Observatory

letöltés nagyméretű kép (422 KB, JPEG)

A NASA Johnshon Űrközpontjának Földi Megfigyelési stábja minden nap különböző lefényképezendő "célpontokat" küld a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó asztronautáknak, de néha feltűnő jelenségek arra késztetik az űrhajósokat, hogy a saját fejük után menjenek. Egy ilyen jelenség az ún. sunglint-effektus, ami akkor jöhet létre ha a napsugarak és a megfigyelés iránya közel azonos szöget zár be a megfigyelt vízfelszín-részlettel. Ahol a jelenség a legerősebb, ott a vízfelület egy tükörhöz hasonlóan viselkedik és ezüstös színben látszik. A vízfelszín "durvaságának" függvényében szóródik a fény és homályosodik el a fényvisszaverődés, létrehozva az ezüstös becsillanást.

A fenti képen a becsillanás maximuma a Cape Cod-öbölben található, a Massachusetts-i "kampó" által részben közrefogott vízfelületen (a kép jobb oldalán). A víz csillogása éles kontrasztot teremt a partvonallal és a közeli Martha’s Vineyard és Nantucket szigetekkel. Mindkettő népszerű üdülőhely. Északra a Cape Ann nyúlik az Atlanti-óceánba, a New Hampshire-rel közös határszakasz pedig a part mentén haladva körülbelül 30 kilométerrel fentebb található.

Nyugatabbra Long Island keleti tűnik ki a kiterjedt felhőzet alól, ami a Közép-Atlanti és Középnyugati Államok területe fölött található. A kép készültének idején (2011. június 27.) a középnyugati területeket sújtó állandó viharok rekordárvizeket hoztak e területekre. Az atmoszféra vékony kék rétegei erős kontrasztot kapnak az űr sötétjével szemben a Föld görbületének mentén a kép bal szélén.

Forrás: NASA Earth Observatory

"Amerikai csillagászok érdekes teóriával álltak elő annak a rejtélynek a megmagyarázására, hogy miért aszimmetrikus a Hold kérgének struktúrája és összetétele. Az elmélet szerint évmilliárdokkal ezelőtt a Földnek két holdja volt, majd ezek összeütköztek, és a kisebb, nagyjából ezer kilométer átmérőjű objektum beleolvadt a nagyobba, így létrehozva a most Hold néven ismert égitestet.

A Hold kérge a Föld felől látható, illetve a túloldali, árnyékos oldalon jelentős különbségeket mutat. A távoli oldalon 50 kilométerrel vastagabb, és nyoma sincs olyan elemeknek benne, mint a foszfor, a ritkaföldfémek és a kálium, amelyek a Hold felénk néző oldalán igen gyakoriak. A két oldal felszíne is különbözik, az innensőn nagyságrendekkel kevesebb a kráter, és nyoma sincs a túloldali hatalmas hegyláncoknak. Ezt a jelenséget megmagyarázná az ütközés elmélete..."

Folytatás az Index.hu-n.